#114. Megvettem a DJI Osmo Action 4 - et

 

Hosszas tanakodás után végül megvettem az Osmo 4 -et.

Rólam azt kell tudni, hogy élek - halok az akciókamerákért. 6 évvel ezelőtt kaptam szülinapomra egy GoPro 5 -öt és háááát teljesen elvarázsolt. Tetszett, hogy egy jó minőségű kamerát vihettem bárhova, hiszen olyan picik ezek, hogy elvesznek a zsebedbe. Pár évre rá lecseréltem egy Osmo 1 - re, mert annak már volt jó stabilizációja. Azóta azt használtam, nyúztam jó sokat. Aztán megjelent az Osmo 2. Kecsegtetett az is, hogy megvegyem, hiszen az még kisebb volt, mint az 1 -es. (szerencsére nem prédáltam rá a pénzt) Aztán kiadták a 3- ast. Na gondoltam magamban, ezt azonnal meg kell hogy rendeljem! De olvasván a fókusz problémáit kihagytam ezt is. Nemrég viszont kiadták a 4 -es verziót és azonnal gondolkozni kezdtem, hogy lecseréljem végre a régit. Csak a tesztvideókat néztem szüntelen, véleményeket lestem a Redditen stb. Nagyon megfontolt emberke vagyok. 

Fekete pénteken le volt jól árazva, de egy kicsit elgondolkoztam és feltettem magamnak a kérdést. Kell ez nekem? Valahol éheznek. Itt az infláció a fejünkön. Szarul megy a munka, nincs bónuszpénz stb. Az Osmo 1 -es is jó, főleg, hogy vettem egy csomó kiegészítőt hozzá. Most komolyan - erre prédáljam a drága pénzem?

Vártam még két hónapot, közbe pedig mind lestem az árát az Emagon. Múlt héten egyszeriből levitték kb 80 euróval és így én is egyszeriből be is tettem a virtuális kosárba. Megrendeltem. 

Azon tanakodtam, hogy miért is élünk? Sokmindent megvonok magamtól. Nem eszek drága halakat, sonkákat, nem veszek ruhákat (csak ha le vannak árazva)... hát nehogymár a hobbimra ne költsek a rézfánfütyülőjét nekije.

Lejött a kamera (részletre fizetem - így nem tűnik olyan drágának) és végre újból mosoly került az arcomra. Kibontottam és tesztelni kezdtem. Készítettem pár videót is a YouTube -ra, hogy lássam a különbséget. Nem mondom, hogy Ég és Föld a különbség (1 -es és 4 -es között), de azért érezhetően jobb sok tekintetben. Ha valaki akciókamerát akarna vásárolni mindenképp az Osmo Action 4 -et ajánlom! Videó minősége kitűnő, nem kapcsol ki (mint általában a GoPrók), mikrofonja fenomenális (akciókamerákhoz viszonyítva), a mágneses csatlakozás egyszerűen szuper, menüben pikk - pakk lehet navigálni, rengeteg beállítási lehetőséget lehet állítgatni ... és még sorolhatnám.

Annyi a probléma, hogy még eddig nem sikerült úgy beállítanom, hogy sötétben is szépen filmezzen. Alapbeállításon szemcsés, ígyhát be kell állítani Pro módban valahogy.. na majd idővel csak sikerül.

Na megyek is filmezni!

#113. Mi történt velem 2023 - ban?

 

Már majdnem 2013 -at akartam írni, aztán ráeszméltem, hogy még hozzá kell adni pár évet. Rohamosan telik az idő. 4 éve kezdődött a COVID is. Jézum Máriám!

Az év utolsó napján gondoltam írok pár sort ide a blogomba (ha már van) és felevenítem, hogy mi is történt velem ebben az évben.

1. Talán a legfontosabb dolog az volt, hogy megházasodtam. Amiért mi már több éve együtt voltunk ez már egy magától érthetődő dolog volt. Egy kicsit stresszes volt az a periódus, de amilyen sokat készültünk rá, olyan hamar el is telt. Hogy őszínte legyek, vannak momentumok amikre nem is emlékszek... pedig kellene, hiszen ez volt életem egyik legnagyobb lépése. Egyszerű kis lakodalmat csináltunk, kb 80 meghívottal. Így akartuk, így is lett. Ezútón köszönöm páromnak, hogy IGEN - t mondott és hogy a mai napig elviseli a hóbortjaimat.

2. Lakodalom miatt, hazautaztak nővéremék Olaszországból. Őket választottam násznagynak, csak azért, hogy nehogy ne jelenjenek meg. Viccelek. Az egyik legnagyobb kincs az életemben, hogy van egy testvérem. Örültem, hogy láthattam őket Romániában, viszont azt már sajnáltam, hogy nem tudtunk megfelelő időt eltölteni együtt. (ugyebár lagzi készülődés és utánna majdnem egyből mentünk nászútra)

3. Nászút. Hát talán az egyik legszebb nyaralásunk volt. Zakynthos szigetét jártuk körbe barátokkal. Igen: nem ketten mentünk, hanem összesen 3 pár. Szuper volt, vagyis én legalábbis teljesen kikapcsolódtam az ott töltött egy hét alatt.

4. Sajnos nemcsak jó dolgok történtek ebben az évben, hanem rosszak is. Édesapámnak sajnos több egészségi problémája volt, amit most nem részleteznék. Eléggé megviselt engem és az egész családot. Én mindig azt vallottam, hogy mindig a jóra koncentráljunk és ebben az esetben sincs máshogy.

5. Munka. Hát ugye aki olvassa soraimat rendszeresen, az tudhatja, hogy mit dolgozok. Egy kicsit padlón vagyok azt hiszem, nem épp a legjobb évem volt. Sőt talán a legrosszabb. Néha az az érzésem, hogy kellene váltani és hogy ne erőltessem azt, ami nem működik. Mindenki taszít kifele, olyan módszerekkel amikkel csak tud. Baromira idegesít és néha jön, hogy feladjam az egészet.

6. Depresszív állapot. Amint látható, ahogy haladok a soraimmal, úgy kezdek egyre negatív dolgokat sorolgatni. Hát sajnos be kell, hogy valljam, hogy volt ez már jobb is. Visszaemlékszem, hogy régen nem agyaltam ennyit, mosolyogtam, viccelődtem és mindenben csak a jót láttam. Az a baj, hogy egyre nehezebb ezt a teóriámat tartani. Előjöttek, olyan kérdések, hogy mi lesz tovább?

Kellene lakás, gyerek egy kiegyensúlyozott munkahely, jó környezet : egyszóval egy stresszmentes övezet. Én, mint a nyugodság megtestesítője ilyen problámákkal kűzdök. Hihetetlen.

Persze, akinek bejött az élet az most elítél, hogy mi a fenének nyávogok? Miért nem teszek valamit, hogy ez megváltozzon. Igaz, de sajnos nekem nehezebb, mint egyeseknek. A személyiségem és a teóriáim sajnos gátolnak ebben. Valószínű, hogy erőt kapok és majd minden a helyére kerül. 

7. Elhízás: És hogy minden kerek legyen, (érted ugye?) még vissza is híztam. Nemnagyon bicikliztem ebben az évben, pedig imádok tekerni. Sokszor nem volt kedvem vagy fene tudja... 

8. Hobbijaim: Szerencsére megmaradt pár dolog amit még mindig folytatok. Az első a videózgatás és vele együtt az utazgatás. Na nem kell Európai turnéra gondolni, de itt a közelben ebben az évben meglátogattunk sok szép helyet amit le is filmeztem. Teljesen feldob a vezetés, utazgatás és filmezés így egybe. A zene a másik dolog amit nem hagytam el. Még mindig rendszeresen teszem közzé a Chill Out Session Podcastjaimat. 

9. Főzés. Hát szeretek főzni és ez sokszor ki is kapcsol. A hasam bánja.

10. És hogy kerek legyen ez a poszt, itt van a 10 -dik dolog. Megtanultam kínaiul. Na jó csak viccelek, 

Hiába gondolkozok most nem jut eszembe semmi. Pedig kellene... Ez van, ez egy ilyen év volt: tele szép és rossz pillanatokkal. Dehát ilyen az élet. Nem lehet mindig fenékig tejfel.

#110. M83 - Fantasy

A minap dobta fel a Spotify az M83 legújabb albumját. Márciusban jelent meg, de valamiért a Spoty úgy gondolta, hogy én most kell meghallgassam... későn érő típus vagyok.

Már az első szám megfogott, így folytattam a kalandozást egészen a Dismemberment Bureau - ig. Csillagos tízes. 

Hasonlít az Air ugyancsak francia zenekarhoz. Mindkettő kb ugyanazt a stílust nyomja. Sajnos az Air nagyon ritkán ad ki valamit, nem is tudom mi van velük mostanság. 

Helyettük addig hallgatok M83 -at.

Amúgy ha már szóbajött, a Fantasy a 9 -dik albumjuk. Oceans Niagara számjukhoz klipp is készült, megtekinthető a YouTube csatornájukon. 

Minősítés: 10 ből természetesen 11!

#109. Kihagyás a négyzeten

Nem mondhatom, hogy el voltam nagyon foglalva. Április óta nem írtam ide semmit ... pedig hányszor megígértem, hogy rendszeresen fogok jelentkezni. Áh.

Úgy voltam vele, hogy úgyse olvassa senki, oszt minek?

Aztán a múltnap nézegettem a statisztikákat és láss csodát megugrott a látogatottság. Fene tudja mi történt.

Egy picit jobb kedvre derültem, ígyhát ma gondoltam írok pár sort.

Mi történt eddig velem?

- Közeleg a lakodalmam, úgyhogy lehet, hogy egy darabig újból elillanok. Még van 3 hét, de ezek a napok nagyon tömve lesznek.

- Voltunk pár szép helyen a környéken, úgyhogy a hétvégén majdnem mindig utazgattunk.

- Három lakodalomba kellett menjünk + vagy 3 szülinapon.

- Egy csomót gondolkoztam a jövőn, hogy mi legyen a továbbiakban.

Szóval ez a blogolgatás sem könnyű.

Amúgy meg tervbe volt, hogy lefogyok vagy 10 kilót az esküvőig, de túl gyenge voltam mostanában.

Ez van, nem lehet mindenki tökéletes.

#108. Fotós leszek

 Szeretném én, mi?

Mindig is imádtam filmezni, fotózni. Amikor kicsi voltam, úgy 5-6 éves irigyeltem édesapámat, hogy milyen jó kis családi képeket csinál a régi orosz fényképezőgépével. Még most is megvannak, be is digitalizáltam az összeset. Akkoriban csak kevés családnak volt fényképezőgépe, így szerencsére én és édes testvérem visszanézhetjük ezeket. Bele sem merek gondolni, hogy milyen lenne ezek nélkül. Nem látnám, hogy milyen voltam kicsin, jaj. Nehezebben maradtak volna meg az oly szép gyerekkori emlékek. 

Ha visszanézek egyet, pontosan vissza tudom idézni azt a rövid pillanatot, amikor az adott kép készült. 

Mint ahogy az iPhone -ba van mostanság az a funkció, hogy csinálsz egy képet és mellé lement a telefon egy kis videórészletet. Na az a videórészlet (régi képeknél) az agyamba van eltárolva.

Én is, mint édesapám mindent megörökítek. Milliónyi kép van lementve külső merevlemezeimen és milliónyi mega videóanyag is.

Fogalmam sincs ki fogja megnézni majd, hiszen most hogy már mindenki feszt képeket csinál, így a fotók (személyes fotók) némileg elvesztették az értéküket.

Példának okáért ott van a fortepan. Ugye milyen érdekes a fekete - fehér személyes fényképeket nézegetni? Vajon lesz mondjuk 50 év múlva hasonló szolgáltatás, ahol a napjaink fotóit tudjuk majd lapozgatni? 

A másik dolog, hogy vajon majd a 40 éves fiam, a fotóimmal mit fog kezdeni? Lehet nem is fogja értékelni, aztán slussz - passz add egy formatot - ot a merevlemezere és odavész majd az egész.

Na de most ezen nem jó gondolkozni. Lényeg, hogy vettem egy Canon kamerát (már vagy fél éve), gondolván, ha már mind fotózgatok jobbra - balra, akkor legyen valami minősége is.

A táj és városi fotóimnak készítettem egy külön blogoldalt. 

https://zoltanbirophotography.blogspot.com

Pár kép egészen jóra sikeredett, persze azt tudom, hogy rengeteget kell még gyakoroljak és tanuljak. Nem egy könnyű szakma. 

Profi fotós lehet, hogy soha nem leszek. Célom, hogy legalább közepes szintet érjem el. 

Sokan azt ajánlják, hogy ehhez egyetlen dolog kell: fotózz és fotózz aztán majd csak kialakul.

Úgyhogy fel a fejjel kis Zolika, fogjad azt a szaros kamerát és keljél útnak!

#107. Hogyan prédáld el az idődet

 Sokszor azt érzem, hogy eltelik egy nap... és belegondolok, na most sem csináltam semmit.

Annyi, hogy dolgozok, már amennyit tudok. Hazajövők, iszok egy jó kis kávét. Leülök a gép elé, olvasgatok, játszok párat. Ni teh már 8 óra. Bekapcsolom a TV- t, nézek egy kis YouTube - ot. Készítek egy kis vacsorát. Ni te már 9 óra. Lemosdok és el is telt a nap.

Szeretném egy kicsit jobban beosztani az időmet, de sosem sikerül. Tervbe volt, hogy naponta mozgok legalább fél órát, de mintha a falaknak beszélnék. 

Haragszom magamra, hogy a drága időmet nem fordítom valami hasznos dologra. Pl. Megtanulhatnák autodidakta módon egy új szakmát. De ahogy belekezdek, mindig elmegy a kedvem.

Rájöttem a probléma gyökerére. Túl sok impulzusok érnek bennünket, legalábbis engem.

Azt se tudja az ember, hogy mit csináljon. Az egész megírott könyv fennt van a neten. De nem: nem olvasunk, mert a rengetegből nehéz kiválasztani a jót. Zenehallgatás, spotify. Néha azon veszem észre magam, hogy csak skip - elem a zenéket és nem mélyülök bele egyikbe sem.

Itt vagyok 35 éves és mintha most végeztem volna az egyetemet. Elgondolkozok, hogy miben fejlődtem? Sokan megtanulnak ez idő alatt 10 nyelvet. Én, még egyet sem.

De így írva ezt a bejegyzést, mégis van pár dolog amiben fejlődtem.

1. Zenei Podcast készítés: Már közeleg az 500 -dik Chill Out Session adás. Tudom, sokan ezt értelmetlennek tartják, de nekem ez egy nagyon fontos dolog. Amióta az eszemet tudom, a zene volt a mindenem. Örülök, hogy eddig kitartottam mellette (podcastom mellett), mert volt olyan időszak, amikor gondolkoztam hogy pontot tegyek a végére.

2. Fotózás. Múlt év végén vettem egy canon kamerát és elkezdtem fotózgatni. Már azért tudom, hogy s mint... miket kell beállítani, hogy kell jó fotót ellőni stb. Persze nem vagyok profi, sőt. Rájöttem, hogy azért nem is olyan egyszerű mint aminek tűnik. Annyi mindenre kell odafigyelni, hogy az nem igaz. Majd kialakul.

3. Videózás. A másik dolog amit még mindig csinálok az a videózás. YouTube csatornámra már elkezdtek jönni a feliratkozók és a kommentek. Kíváncsi vagyok mennyire lehet kimaxolni a dolgot, mert a tematika amit filmezek nem trendi. 

4. Főzés. Imádok főzni. Ha tehetem és van egy kis időm mindig összerettyintek valamit. Szeretem a gyorsan elkészülő dolgokat. (időhiány miatt) Aminek örülök, hogy már nem kell recepteskönyv. 

5. Autó. A másik dolog ami történt velem, hogy 1 éve letettem a sofőrsikolát. Vettem is egy kis autót és utazgatunk vele ide - oda. Költséges ugyan, de szerintem megéri. Nem vagy ráutalva senkire. Ha kedved támad elmenni A- ból B -be fogod magad és mész. 

Azt hiszem mi eddig jól kihasználtuk az autót, bejártuk Székelyföldet és a környéket, így rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak. 

Az igazat megvallva, nem akartam sofőr lenni, mert nem érdekelt egyáltalán a vezetés és az autók. Ennek ellenére jelenleg úgy áll a szénám, hogy feszt mennék mert imádom!

Hát kb ezt az 5 dolgot tudtam kiemelni. Nem nagy dolog, de számomra eléggé fontosak. Ez a bejegyés pedig olyan lett mint a mai világ. Egy nagy lecsó: elkezdtem egy gondolatot aztán mással folytattam. 

Elképesztő. 

Konklúzió. Sok időt elprédálok a semmivel. Ezt orvosolni kell, mert rövid az élet és telik nagyon de nagyon de nagyon gyorsan. Bárcsak megállíthatnám.

#106. Minden idők legnagyobb találmányai (szerintem)

Néha elgondolkozok azon, hogy milyen jó is lenne feltalálni vagy kitalálni egy olyan dolgot, amit még eddig senkise. Egy idő után beletörődök a sorsomba és folytatom tovább a monoton melómat. 

Ez van, nem lehet mindenki annyira találékony, mint egyes feltalálók voltak a történelmünk során. Tisztelem és becsülöm őket, hiszen egyes dolgok nélkül most elég nehéz lenne az életünk.

Gondoltam most írok egy listát, hogy szerintem mik lennének ezek.

Kihagytam az olyan alapvető dolgokat, mint: kerék feltalálása, vagy írás, olvasás stb.

1. Talán az egyik legfontosabb szerintem az egészségügyben végzett kutatások, beleérte vakcinák feltalálása, gyógyszerek előállítása, orvosi műtétek kidolgozása és alkalmazása.

Elképzelni sem merem, hogy mi lehetett mondjuk 300 évvel ezelőtt. Ha valaki megbetegedett akkoriban, annak annyi volt. Nem emelnék itt ki egyetlen egy vakcina feltalálást sem, mert szerintem minden egyes dolog amit az orvostudományban felfedeztek lehengerlő teljesítmény. 

2. Elektromosság. A mai fejlődő társadalmunk elképzelhetetlen elektromos áram nélkül. Néha elképedek, hogy hogyan is tudunk termelni annyi áramot, hogy ,,mindenkinek jusson''. Egy apró vezeték az egész és az működteti a TV -t, mosógépet, villanyt, porszívót stb. Itt nem tudok csak egyetlen nevet említeni, hiszen 1700 - 1900 között rengeteg tudós tanulmányozta az elektromosságot, így kénytelen vagyok újból rangsorolás nélkül tisztelegni a következőknek: Benjamin Franklin (1706 - 1790), Luigi Galvani (1737–1798), Alessandro Volta (1745-1827), Michael Faraday (1791–1867), André-Marie Ampère (1775–1836), Georg Simon Ohm (1789-1854), Nikola Tesla, Samuel Morse, Galileo Ferraris, Antonio Meucci, Thomas Edison, George Westinghouse, Jedlik Ányos, Ernst Werner von Siemens, Charles Steinmetz, és Alexander Graham Bell stb.

3. Internet, Számítógép. Egy lapon említem, mert napjainkban már eléggé egybefonódtak. Emlékszem még amikor nem volt internetem, az Encarta Encyclopedia volt a Google-m. Azóta pár év leforgása alatt, az egész mindenség megtalálható már a világhálón. 

Van ennek viszont egy hátulütője is. Annak ellenére, hogy bármilyen információt egy kattintással elérhetünk, sajnos mégsem használjuk ki eléggé. Az élő példa én vagyok. Ahelyett, hogy a tik-tokot nyomkodjam, tanulmányozhatnám mondjuk az elektromosságot ha már annyira érdekel. Vagy megtanulhatnák egy idegen nyelvet, hiszen az is egy kattintásnyira van a különbnél különb leckék, gyakorlatok. Mégsem teszem, mert beszippant az internet fekete oldala. Túl sok az információ már és ez már lassan - lassan az emberiség nem bírja elviselni, akármennyire is furcsának hangzik. 

A legoptimálisabb az lenne, hogy mindenki találja meg az arany középutat. Úgy kell leszokni az adott dolgokról, (mint órákon át a facebookon csüngés), mint ahogy a cigarettáról. Nagyon nehéz, de nem elképzelhetetlen.

4. Telefon. 1876 Graham Bell. Annyira öreg vagyok, hogy még emlékszem azokra az időkre, amikor otthon még nem volt mindenkinek vezetékes telefonja. (90 - es évek eleje, Románia) Ha külföldi rokonunkat fel akartuk hívni, elmentünk a postára és ott a fülkékbe megkértük a telefonos nénit, hogy kapcsolja Honolulut. Régebben egy kicsit nehezebb volt és drágább kapcsolatban lenni külfölddel. Aztán jött a nagy mobiltelefon forradalom. Kezdetben csak bippeltünk, mert a percdíj drága volt. Egy kis idő elteltével aztán jöttek a különböző csomagok: korlátlan belföldi telefonálás és társai. 

Azután egyszeriből minden korlátlan lett (legalábbis nálunk), és így elvesztette a telefon a varázsát. 

Ma már alig hívunk valakit, inkább megbökjük Józskát facebook messengeren aztán vagy visszaír vagy sem. 

A telefon feltalálása persze nem valósulhatott volna meg Samuel Morse nélkül, hiszen ő találta fel a távírót. (1837 - ben mutatta be)

Annyira fenomenális az a dolog, hogy ugyancsak egy kis vezetéken (napjainkban meg adótornyokon keresztül) eljut a hang X helyről a másikra. Számomra ez is, mint az elektromosság egy káprázatos dolog.

5. Közlekedési eszközök. Itt pár jelentős találmányt emelnék ki. Gőzgép (Thomas Newcomen és Thomas Savery, majd James Watt tökéletesítette), gőzmodony (George Stephenson), autó és repülő.

Az, hogy most ha akarjuk bárhova elmehetünk az egy nagy csoda. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol nincs se autó se repülő se semmi. Mindenki sétálna. Az árukat helyben termesztenék, cipelnénk a hátunkon, mint ahogy nagyanyáink tették. Egy szempontból jobb lenne.  A Földet nem tennénk tönkre. Nem vágnánk ki rohamosan az erdőket, hiszen nem tudnánk elszállítani, eladni. Rengeteg előnye van, de sajnos ugyanannyi hátránya is. 

Ami biztos, hogy a gőzmodony és a T- modell feltalálása nélkül nem lett volna ipari forradalom. 

6. Űrutazás. Mindig is érdekelt a téma. Amikor kicsi voltam figyelemmel kísértem az UFÓ -s híreket is. X - akták volt a kedvenc sorozatom. Sokan ellenzik az űrprogramot, mert költséges. Az tény, hogy amennyi pénzt fektetnek bele, abból a mélyszegénységet fel lehetne számoltatni.

Némileg én is vacilálok, de mégis szerintem fontos, hogy a világegyetemünket jobban megismerjük. 

7. Televizió, Rádió

Nagy a valószínűsége, hogy a rádió idővel el fog tűnni a köztudatból. Az internet világát éljük. Sokan már a rádióadókat is interneten hallgatják. 

Ugyancsak az én példámat hozom most fel. 4 - 8 éves lehettem, amikor a szüleim felszereltek egy kezdetleges fecske antennát a padlásra. Fogtuk a magyar adókat vele meg a szerb TV adókat. Azon csodálkoztam, hogy lehetséges, hogy egy pici antenna képet küld Belgrádból élőben? Aztán pár évvel később, a kábel TV korszak teljesen megbolondított. Ameddig csak lehetett (vagyis amíg engedték), a TV -t bújtam. Annyi jó adás volt akkoriban, hogy így visszagondolva még a könnyem is kicsordul.

És mit csinálunk most?

Rádiót nem hallgatunk, inkább Spotify. 

TV adókat nem nézünk, inkább Netflix.

Lehet jobb adók kellenének, mint anno a Danubius rádió, magyar televizió 1 és 2 na meg a régi Duna Tv. 

Ez lett volna a TOP 7 listám. Rengeteg dolgot kihagytam, dehát pontot kell tenni mindennek a végére.

Minden vágyam, hogy én is felfedezzek valamit, de az igazat megvallva elég kicsi rá az esély. 

Az egyik nagy vágyam és egyben reményem is, hogy idővel felfedeznek egy olyan gyógyszert ami meggyógyít, bármilyen betegségból. 

A másik nagy dolog az lenne, hogy végre nemcsak a filmekben időutazhatnánk, hanem a való életben is. Úgy visszamennék a 90 -es évekbe ... és szerintem ott is maradnák.

#105. Itt a tavasz, virágoznak a fák

Virágoznak a fák... már az a kevés ami megmaradt. A városba majdnem az összes fát megcsonkították vagy kivágták. A képen látható, hogy amiket lekaszaboltak azok nem rügyeznek, hanem kínlódnak. 

Szóvá tettem egy nagy helyi facebook csoportba a problémát, ott pedig le lettem hurrogva, hogy ne aggódjak, majd kirügyeznek tavasszal, meg hogy azért csonkították meg őket, mert betegek.

Valaki megjegyzésben írja már meg nekem, hogy a drasztikus ágak lefűrészelése miért jó?

Alig vártam, hogy jöjjön a tavasz, hogy sétafikáljak a szép virágos fák alatt, erre meg tessék.

De ez még nem minden. A város szélén lévő parkban legalább 50 fát kivágtak, azzal az ürüggyel, hogy életveszélyesek. Most komolyan?

#104. Victoria

 Pár hónapja feliratkoztam (újból) a Mubi nevezetű videó streaming szolgáltatásra. Olyan mint a Netflix és társai, de szerintem sokkal jobb. Naponta tesznek fel egy új filmet, így a kínálat napról - napra rotálódik.

Karácsony tájékán eddig mindig volt egy jó akciójuk: 1 dollárért lehet regisztrálni és nézni 4 hónapig a tartalmakat rajta. Utánna persze egy kicsit borsos az ára (12 dollár), de legalább támogatják vele az új rendezőket, filmstúdiókat.

Ezen a Mubin fedeztem fel a Victoria nevezetű német filmet. Annyira megtetszett, hogy láss csodát még posztot is írok róla.

A történet egyszerű, néhol voltak benne érthetetlen jelenetek. Mégis a kivitelezés, a színészek és a szuszpansz miatt ez számomra egy 10 -es filmet produkált.

Még máig sem fogom fel azt a tényt, hogy egy ilyen film, miért nem kap nagyobb elismerést.

Több mint 2 órás a film és mindezt vágás nélkül forgatták le. Belegondolni is rémisztő.

Például a színészek nem bakizhattak (nagyokat), a szöveget elejétől a végéig le kellett nyomják. Baromi nehéz lehetett. 

Egész végig úgy éreztem magam, mintha én is ott lennék. 

Komolyan mondom, nem találok szavakat.

Ha minden egyes film, ennyire kreatív és természetközeli lenne, mint a Victoria akkor lenne ám mit nézni dögivel.

Sajnos egyre nehezebb jó filmeket találni. Tűt keresni a szénakazalban, sokszor ezt érzem. De számomra megéri, mert amint találok egy kincset azonnal extázisba esek.

Snitt - en (https://snitt.hu) néhány filmet szoktam szövegesen is értékelni. Naná, hogy ez sem maradt ki.

Hogy teljes legyen a bejegyzésem, ezt most ide bemásolom.

,, Kevés jó német filmet láttam eddig. Azt hiszem ezentúl ha nagyítóval is, de muszáj bepótljam a lemaradásaimat e film után. Elnézve a hozzászólásokat soknak nem tetszett, de engem teljesen meglepett. Egész idő alatt úgy éreztem, hogy egy szellem vagyok és nézem felülről, hogy ezek mit művelnek épp. Teljes mértékben olyan volt, mintha én is egy szereplő lettem volna.

Vannak benne hibák nem is egy: de engem így utólag sem zavar.

– Victoria személye: mind azon gondolkoztam, miért nem lép már le egyszer. Hogy a fenébe lehet valaki pár perc alatt szerelmes egy fickóba, hogy így kitartson mellette.

– Értelmetlenül futnak és bújnak el a tömbházba. Gondolhatták volna, hogy lezárja a rendőrség azt a kerületet

– Utcákon és főleg Hotelben nem lett volna webkamera? Utólag ígyis – úgyis lebuktak volna

– és tényleg, ha én bankot rabolnék, nem mennék vissza a szórakozóhelyre felhívni magamra a figyelmet

A film eleje (kb 40 perce) valóban unalmas. Előszőr én is azt hittem, hogy megerőszakolják Victoriát, de nem. Teljesen másfele ment el a történet.

Ez egy erős 7 – es film szerintem, de én fel kell, hogy pontozzam. Rég nem kötött le ennyire valami. Az meg hagyján, hogy 140 percet leforgassanak egyetlen vágás nélkül …. rövidfilmek alig vannak ebben a kategóriában. Le a kalappal.

Erőssége még: a színészek lehengerlő természetessége. A kamerázás. A feszültségekkel teli jelenetek. Na meg Nils Frahm zenéje csillagos 10 -es.

Szóval ez a film teljesen levett a lábamról. Még 10 év múlva is fogok emlékezni rá az tuti.

Kövezzetek meg: én most erre 10 – est adok. ''

#103. Blog hanyatlásáról pár gondolat

Lehet én látom rosszul, de nagyon úgy tűnik, hogy a blognak mint úgy befellegzett. 

Anno, a régi blogom indulásakor (birozoltanblogja 2012) nagyon örültem, amikor pár poszt után már meg is jelentek a látogatók és a megjegyzések. 2017 tájékán ez a trend nagyon megváltozott. Zuhanórepülésbe kezdett... úgy leesett mint most a forint. 

Először azt hittem, hogy egy új blog kell, rendezettebb valami. Ezért is indítottam ezt a zolijournal, hogy hátha - hátha. Csalódtam. 

Statisztikailag van olyan nap, hogy még egy árva látogató sem jelentkezik nálam.

Az idő előrehaladtával ráeszméltem, hogy hiába erőltetem..nem megy. Megváltozott a világ, felgyorsult és az emberek már nem kíváncsiak egy átlagos kis emberke gondolataira, ajánlásaira, írásaira. 

Nem olvasnak az emberek. Sokkal kényelmesebb a Tik - Tokot végigpörgetni és kész. Az a legfontosabb, hogy állandóan impulzus legyen. A blog meg ugye sokszor unalmas és érdektelen. 

De mégis hiszem, hogy van még az a réteg, aki az ilyen személyes blogokat vadássza. Nem akarom feladni. Nem akarom, hogy ez a műfaj a pokol bugyraiba eltűnjön. Amíg élek (vagyis legalábbis amíg a blogger fog létezni), posztolni fogok, ha törik, ha szakad. (és épp szakad az eső)

Szóval kisebb - nagyobb kihagyások lesznek, mint mindig: de nem zárom be az oldalt! 

Megmarad emléknek és talán a gondolataimból majd 2100 -ban megjelentetnek egy digitális könyvet. Ki tudja? Na azt nézném én meg. Én leszek majd a jövő Jókai Mórja ti kis mitugrászok!

#102. Kockafejek

A netflixet böngészve előbukkant egyszeriből ez a sorozat. Gondoltam adok neki egy esélyt. 

Az első pár rész furcsa volt, fárasztó és érthetetlen. Aztán lassan megértettem, hogy ilyen ez a sorozat.

Megszoktam a humorát, a karaktereket és máris megvilágosodtam. A harmadik évadnál már a kedvencemmé vállt. A részek rövidek és sajnos az évadok is. Elnéztem volna még egy darabig, de sajnos épp az imént fejeztem be, máris hiányzik.

Összesen 4 évadot forgattak le (2006, 2007, 2008, 2010) + a netflixen szerepelt 5 évad (2013) , ami inkább egy speciális episzód. Na ez volt az a rész ami nem annyira tetszett. A 3 év kiesés nagyon megérződik rajta. Chris O'Dowd (Roy) már nem játszott annyira lelkesen, mintha már lezárta volna magában a karaktert. De gondolom még kértek egy részt, aztán elvállalta. Katherine Parkinson (Jen) -on is ezt éreztem. 

Egy szó, mint száz: ezt a sorozatot meg kell nézni. A fárasztó, tipikus angol humoros vicceivel feldobják a napodat.

Amúgy a sorozat díjakat is kapott, (BAFTA és EMMY -díjat) úgyhogy haragszok is rájuk, hogy nem folytatták tovább. Ahogy olvastam az írók már nem tudtak együtt dolgozni és ez okozta a sorozat vesztét.

Kedvenc karaktereim, színészeim benne:

- Matt Berry (Douglas): Az ,,új főnök''. Annyira eltalált karakter, hogy egy külön sorozatot is készíthetnének csak vele. Ő volt a kedvencem.

- Katherine Parkinson (Jen): őt tenném a második helyre. Kár, hogy az utolsó részben nem remekelt.

- Chris O'Dowd (Roy): köré épül minden, viszont mégis Jen és Douglas sokkal viccesebbek voltak.

- Richard Ayoade (Moss): végezetül pedig Moss, aki mindvégig - még az utolsó részben is hozta a karakterét. Azonban egy idő után már fárasztó volt számomra, így utolsó helyre kerül.

A sorozat egyes jeleneteit feltöltötték YouTube -ra, úgyhogy le lehet csekkolni előtte. Ha nem bírod a humorát nem ajánlom. Ha elmosolyodtál rajta, akkor mindenképp irány a Netflix.

https://youtube.com/user/ITCrowdChannel

#101. Melankólia

 Ugye - bugye? Mégsem írok semmit a blogomra, pedig már nagyon sír szegény. Mostanában inkább videókat vágtam. Volt egy csomó nyersanyagom a székelyföldi vakációnkról... aztán fel akartam szabadítani az SD kártyáimat. Ez van, drága blogom újból a háttérbe szorultál.

Amúgy meg sokszor elgondolkoztam azon, hogy a blog mint úgy, nem avult már el? Van ez a google blogger lehetőség, amit már több, mint 10 éve használok: vajon nem fuccsol be? A Stadia is befellegzett. Picit azért tartok tőle, hogy a bloggernek is ez lesz a sorsa. Én meg itt írom a bejegyzéseket hiába. Elveszlődnek a gondolataim, az internet mély pöcegödrébe zuhannak. 

Mindennel így van már sajnos. Semmi sem biztos. A világ és az élet egyre kiszámíthatatlanabb. 

Ebből a szempontból én visszasírom a 90 -es és a 2000 - es éveket. Szegényebbek voltunk, elmaradottabbak, de legalább minden olyan stabilabbnak tűnt. 

Ma már felkelsz az ágyból és lehet, hogy azt tapasztalod, hogy a kenyér az üzletben nem 600 FT, hanem 900 FT. Újra kell kalkuláljad a költségvetést. Vagy egyszeriből nincs munkahelyed, mert bezár a cég. 

Létbizonytalanság, infláció, felületes baráti kapcsolatok, stressz, kiszámíthatatlanság és boldogtalanság.

Azt hiszem erre a blogra ezentúl csak gondolatokat fogok írni. Furcsa lesz azért, 50 év múlva (ha megérem) ezeket elolvasni. Remélem addigra nem fog eltűnni az oldalam. 

Jövök majd valamikor egy újabb vontatott és értelmetlen bejegyzéssel.

#100. Ez is megvan

Egy kis csalással (archív bejegyzések) meglett a 100 - dik posztom itt a blogomon. Ezennel pezsgőt nyitok és táncra is perdülök. Látogatók ugyan még nem jönnek, de nem probléma.

Sajnos a blog már kiment a divatból, sőt még a vlog is. Hiszem, hogy majd egyszer újból menő lesz blogot írni. Én még a mai napig is szívesen olvasgatom a szeméyes blogokat, csak az a baj, hogy egyre kevesebb van belőlük. Már nincs is összeszedve, nincs egy lista seholse. (régebben voltak bloglista oldalak, de ma már ezeknek hűlt helye maradt) Ez van.

Mi lesz tovább?

Ahogy már említettem, nem ígérem hogy naponta lesz tartalom a blogomon. Majd írok, mikor megszállt az ihlet. Az a baj, hogy nincs már idő semmire sem. 

Archív bejegyzéseket még lesznek, de egy darabig szüneteltetem. Félek, hogy megint egy nagy lecsóvá vállik a blogom. Jaj milyen problémám van nekem is. Mások éheznek, fagyoskodnak és meg a blogom jövőjén agyalok. Szégyeljem magamat! 

#99. 25 éves lettem (Archív)

 

A bejegyzés a régi blogomról lett átvéve. Időpont: 2013. január. 11. 

A családunkban egy különleges nap a január 10. Különlegessége abban rejlik, hogy apukám is e napon ünnepli a szülinapját. Nyugodt, megfontold, vídám, időnként csendes (na jó általában mindig) személyiségek vagyunk. Sokan azt tartják rólam, hogy nem beszélek, nem lehet velem kommunikálni. Ez egy kicsit máshogy van. Amikor egy közösségben nem beszélek az annak tudható be, hogy nem érdekel a téma amiről épp szó van, vagy nem érzem jól magam a társaságban. Megeshet az is, hogy van egy sokat beszélő személy, ilyenkor én inkább nem szólalok meg, mert nincs miért. Leginkább az olyan társalgásokat szeretem, amelyek kiegyensúlyozottak. A "be nem áll a szám" személyeket valahogy kerülöm. Az ilyenek mindig magukat helyezik a középpontba. Mindig az a jó és helyes amit ők mondanak- és persze akkor meg mire érvelni, meg veszekedni velük? - nem érdemes. A legalkalmasabb az, ha valaki figyelemmel meghallgatja a másik mondanivalóját.

A személyiségem az évek alatt egy kicsit változott. Szüleim mondták, hogy relatíve jó és szófogadó gyerek voltam. A nővéremmel akadtak némi problémák, ő egy kicsit rosszabb volt. (remélem ha olvasod nem haragszol meg) Az általános iskolás évek alatt ,, egy kicsit jár a szám'' stílust vettem fel. Beszóltam a tanároknak , csináltam néhány rossz dolgot is, mintha nem is én lettem volna. A középiskolától azonban kialakult a jelenlegi személyiségem. Csendes, nyugodt, megfontolt, vídám, gondolkodó stb (így mondják a többiek) A beszólások részben megmaradtak. A magyar órákat nagyon szerettem, sokat olvasok (főleg licis éveim alatt). Még én is meglepődtem, hogy hány remekművet lapoztam át. Ha elmentem egy kirándulásra, könyvel mentem. Megragadott az irodalom: és nem bánom a rá fordított időket. A magyar tanárnőmet szerettem, lehetett vele viccelődni.
De miért mesélem ezeket? Elragadott a múlt. Tény, hogy a bőbeszédű emberek nem kedvelik a nyugodt jellemű embereket. Ezért: az osztályfőnöknőmmel voltak nézeteltéréseim. Bevallom én sem kedveltem őt. 9 -dik osztály, azt hiszem második órán történt. Első felelés: hát ki más Bíró Zoltán. Ötöst kaptam nagy feszültségek árán. (nem tetszett neki a jellemem) Egy tanárhoz nem illő módon viselkedett, bevallom nem nagyon tanultam, csak átnéztem, de ahogy lezajlott ez a felelés felháborító. Magyarán a személyiségem lerombolása ment végbe. Az ő fejébe szerintem ez zajlott le: " hogy lehet ez az ember ilyen nyugodt? " "hogy a fenébe tud ilyen halkan beszélni?" - há baszki nem tanultam - ordibáljam a marhaságaimat?  Látszott rajta, hogy felmérgelődik. (remegések, emelkedett hangvétel, fejjel való értelmetlen bólogatások) Egy tanár nekem ne legyen ilyen indulatos. Nem szabad, bármi történjen az osztályban. Érdekes, hogy a többi tanár nem kötött belém, csupán ő. Nem tudtam megkedvelni, sajnálom... és persze a kémiát is megutáltatta velem.

     Az egyetemi évek alatt: egy kicsit toleránsabb lettem mások iránt, megtanultam, hogy az életben mindenért kűzdeni kell.

     ... és sajnos csak az 5 év képzés után döbbentem rá, hogy a román felsőoktatás azért nem épp a legjobb. Hiába végeztem el a mesteri képzést és szerintem a doktorit is hiába végezném el. A szakmámban nem találtam állást. Mehetek Hot - Dog- ot árulni a sarki büfében. Ez a rendszer, meg kell szokni. Emiatt az utóbbi időszakban jellemem egy kicsit szomorkássá vállt.

     25 év ... eltelt. Ez az időszakom tanulással telt el. Az én felfogásom szerint az élet egy nagy tanulás. Én a közeljövőben autodidakta módon még belekóstolok néhány tudományterületbe.

    25 év ... a társadalmi normák szerint egy új stádium kell kezdődjön: munkahely, családalapítás, létfenntartás, megöregedés, nyugdíj. Mindenki maga választja meg a normáit. Munkahely: munkanélküliség, Létfenntartás: miből ha nincs munkahely? Nyugdíj: honnan, ha nincsenek aktív dolgozók akik a nyugdíjunkat megalapozzák?

Marad a családalapítás... lassan-lassan a megöregedés és az élet vége.

Ok. Megvolt a depresszív hangulatváltás is, jöhet az élénkítő szülinapi reminder.

Szülinapjaim: nem szoktam ünnepelni. Csupán a mágikus 18 -at tartottam meg (ezt is azért mert mindenki megtartotta és meg kellett hívni a barátokat stb) Amiért azonban apukám is január 10 -én született, ezért az ünnepléseket nem tudom elkerülni. Mindig eljön hozzánk keresztanyám, és anyukám egyik legjobb barátnője és felköszönti apukámat (és ha már ott vagyok engem is). Persze régebben sokan jöttek el az ünnepi vacsorára, csakhát az idők folyamán a rokonság megcsappant.

A majoratos (románul 18 évet betöltő szülinapi bulik) partyk nagyon jók voltak. Minden hónapba akadt 1-2 buli, jókat szórakoztunk... csak hamar elmúlt. Egy kis érdekességképpen feltöltök néhány képet az én piros 18 -as szülinapi bulimról. (húúú a fenébe már 7 éve történt)

Híresebb nevén: Bede- 2-dik unokatestvérem és barátom.

Egybe tartottuk a szülinapunkat

A Két Zoltán

Mna csak ezek a képek voltak fenn a facebookomom, restelem előbányászni a DVD -t amin rajta van az összes: ezért be kell érni ezekkel a minimalisztikus fotókkal.

A tegnapi szülinapomat figyelmen kívűl hagytam. Bulit ha megtehetném rendeznék, mert jók voltak. Amiért nem tudok házibulit csapatni (még: majd ha külön lakás meg fizu lesz akkor igen) ezért marad a nem érdekel teóriájú ünneplés. Ennek ellenére mégis készült tegnap egy fotó (amit megosztok: mert miért ne?)

A képen Én: szüleim jobb és bal oldalon, valamint ülve: a német Gerhard bácsi, aki minden évben V.I.P. vendég. Keresztanyám sajnos nem tudott eljönni, mert Magyarországon tartózkodik jelenleg. 

     

Gerhard bácsiról annyit, hogy a fentebb említett anyukám barátnőjének az élettársa. A szülinapok ily módon német és magyar nyelven folynak nálunk. A karácsonyfát általában meghagyjuk a szülinapunkra is, azonban az idén valamilyen oknál fogva apám megfogta és kidobta. Ej ej: és én csak most veszem ezt észre. 

Végezetül köszönöm azoknak akik felköszöntöttek személyesen, telefonon, facebookon, és azoknak is akik nem. (de nekik miér is köszönném?) Köszönöm még, hogy élhettem eddig, viszonylag jól. Köszönöm Anitának és nővéremnek a skypos Boldog Szülinapos éneket. Köszönöm az ismerőseimnek, és barátaimnak  akik facebook nélkül is megjegyezték a szülinapi dátumomat. Mna de elég legyen már! 

A képen látható tortából még van (én már nem eszem az édességet, ezért is maradt meg), szóval aki siet, még kaphat egy szeletet: banános, mandarinos, tejszínes Biró torta. 

La revedere!

#98. Zilah, a megérkezés... 2012 (Archív)

 

A bejegyzés a régi blogomról lett átvéve. Időpont: 2012. október. 12. 

     Rég nem írtam a blogocskámba. Nem foglalkoztam vele, valahogy kimaradt a napi teendőimből: de már hiányzott. Újból személyeskedem és írok pár sort arról, hogy hogyan is érkeztem meg Zilahra. A blogom mostantól egy kicsit személyesebb lesz, az ilyeneket jobban jön hogy írjam: valahogy nem kell annyit dokumentáljak a neten. Erről ennyit. (mja és mostantól odafigyelek a kitérőimre, remélem egyre ritkább lesz) Szóval megérkezés. Milanótól pontosabban a bressói környezettől nehezen váltam meg. Az utolsó napokban még elmentem egyet biciklizni, és lefényképeztem a körutamat (erről később egy bejegyzés), elmentem utoljára a bressói ingyen csordogáló szódavizes kúthoz, elbúcsuztam az Esselungától (nagy szupermarket) és persze az akkori jó kis melegtől. Hamar megszoktam a bressói környezetet, hogy a tesóm minden reggel kelt 7-kor, meg hogy Anitát minden reggel 9 -kor kellett vigyem oviba. Rutinszerű volt, de mégis különleges. Így visszagondolva (2 hét után) hiányzik minden amit otthagytam. (és nem az USB kábelemre értem, amit tényleg otthagytam) De túl kell lépni rajta... és ni, túl is léptem.

A repülőm 8-kor indult Bergamóból (ami 90 km-re van Milanótól), úgyhogy korán kellett kelni. 6-kor elindultunk a kocsival (a kis Hyundaial), én + a testvérem és az alkalmazott sofőrünk a sógorom bátyja. (micsoda luxus) Búcsűzás: próbáltam rövidre fogni, mert nem szeretek búcsúszkodni: egy szia-szia, puszi-puszi, vigyázz magadra után elválltak útjaink. A check in-nél beálltam a sorba, előttem egy román manelista, Dan Bursuc állt (hát miért is ne? I am from Romania). Érdekes módon nem tolongott előre, hiába mondták be, hogy a Bukarestbe induló járat azonnal indul. De a többiek? Mi? Mi? Haideti domnilor ca ramanem aici!!! Tolongtak mint az őrültek: néhány olasz, aki csak Romániába utazott csak röhögte a helyzetet. És hogy haladjunk a történettel, felszállt a repülőgép és aztán meg... leszállt. (hát normális nem?: ez nem a LOST) Kolozsvár: már a repülőtér is más volt: kicsi, picit ramaty, visszamaradott, de: barátságos. Vasárnap a buszok nehezen járnak, főleg a 8-as, de nem, nem vettem taxit a vonatállomásig, hanem szépen a városi busszal lezötykölődtem a Mihai Viteazu térig. Nem volt nagy tolongás, mint általába a buszokon szokott lenni (Kolozsváron), de szemét az volt bőven. Ami engem nagyon zavar az a szemét, azok az emberek amelyek nem képesek a szemeteskosárba (ami azért városba, nem mondhatjuk, hogy nincs) dobni a chipses zacskójukat, hanem szépen direkt a földre, vagy a Szamosba (mert nézzük meg milyen szépen úszkál a víz felszínén) Ne haragudjanak az olvasóim, de ki kell mondjam, hogy az ilyen emberek ne is szóljanak hozzám: én nem beszélek visszamaradott, primitív bunkókkal. A Mihai Viteazu tértől gyalog mentem el a vonatállomásig: volt még egy fél jegyem, de gondoltam ha már szép az idő (és a csomagom se volt 10 kiló mint amennyit megengedett volna a wizzair) sétálok egyet, és szippantok egy kis kolozsvári levegőt. Szép volt, a szemetet nem is néztem már, csak az épületeket, amelyek igazán egyediek... a hangulatot amely csodálatos, mna és persze az új villamosutat, amelyet nemrégiben lett felújítva. Vettem egy kiflit és egy colát, leültem egy padra és meguzsonnáztam. Na, de Zilahra kell menni, nem élvezhetem Kolozsvárt sokáig... felültem egy kis buszra aztán irány haza. Útközben hallgattam a zenét (mint mindig), és néztem a tájat. Tetszett: valahogy olyan felfedezetlen, vad és csábítónak tűnt. Az erdők nem mesterségesek mint egyes helyeken külföldön: itt még a táj némiképp érintetlen. Nem jutottunk még olyan helyzetbe, hogy ne maradjon erdőnk (mint egyes országokban) , de szemét az van mindenhol: ez meg egy kicsit elvesz a hazai tájaink értékeiből. És közbe míg ezen gondolkoztam, megérkeztem Zilahra, 1 és fél óra alatt. (pontosan, amennyit a repülőn utaztam) Zilah szép város, vagyis szép város lehetne. A tömházak ritka rondák: egyik ilyen lefényképezni való, az első tömbház ahogy bejössz a városba (Meszes felől) : hihetetlen, hogy hogy néz ki. Szemét van bőven. Út? Milyen út? Egész a központig úgy érzed mintha hullámvasútaznál. Park? Milyen park? Már fél éve újítják, teszik a köveket jobbra balra, és tudomásom szerint még egy évig fogják rakni. Zilah patak? Szeméttelep! Piac? Hát nincs is már piac? Mall? Mja vagyis a teljes nevén Activ Plazza Mall? Legyünk komolyak... de fejlesztések vannak ígérve: bicikliút, fedett uszoda építés meg valami sport komplexum: igen, de túl lassú. A bicikliútat sem látom sehol, pedig már mióta mind tervezik. Itt lakom, és bele kell törődjek. El kell fogadjam a várost úgy ahogy van, a jóra és a szépre kell koncentráljak. Néha sikerül.

Otthon már vártak. Isten Hozott!!! Megérkeztem. A welcome étel is finom volt. Még torta is volt. Örültem, hogy hazajöttem, hiszen hát mindenhol jó de itt a legjobb. A lakás némi átalakításon ment keresztül: festés meg ablak cserélés meg szigetelés: egy kicsit másabb, otthonosabb: üdv újra itthon! Szüleim hiányoztak, azt már nemtudom, hogy nekik én hiányoztam -e: de hogy is tehetek fel ilyen kérdést magamnak! (persze hogy igen) Következett a szokásos elbeszélgetés: milyen volt, hogy tetszett, hogy vannak Andreáék: és mutattam képeket meg videókat is, hogy azért vigyek be egy kis vizuális effektet is. Még aznap beszéltünk a testvéremmel a Skypon: örült, hogy megérkeztem szerencsésen, és valamennyire sajnált is, hogy hazajöttem. Megértettük egymást, segítettem neki amiben tudtam és örömmel tettem. Jókat szórakoztunk, nevettünk együtt. Hiányoztok!!! :)))

     És itthon vagyok már hamarosan 2 hete... telnek a napok. Munkalehetőségek állapota változatlan: no chance. Szegénység, önpusztítás ... zavarodás. Ez a demokrácia, mindenki azt csinál amit akar, de végül egy dolog ami az egyik legfontosabb az életben: a tisztességes fennmaradás nem lehetséges. Munka: és vele együtt egy megélhetésre alkalmas fizetés. 150 euró? Szuper: boldog vagyok, élek mint a hal a vízben. Nesze semmi fogd meg jól. Ami itt folyik, az gyalázat (jó nem csak itt), förtelem.

 Legyen ez a végszó: "Otthona sokfelé lehet az embernek, hazája csak egy van."(Popper Péter)

#97. Parco Nord Milano - Biciklizés 2012 (Archív)

 

A bejegyzés a régi blogomról lett átvéve. Időpont: 2012. október. 16. 

A nyári milánói látogatásom során alkalmam volt ezt a gyönyörű parkot végigbiciklizni. Ritkán volt olyan nap, hogy kihagytam a biciklizést (pl: megbetegedtem vagy nagyon esett az eső). Általában délután 5-6 körül indultam útnak és úgy 8 körül értem "haza". Élvezet volt itt biciklizni: bicikliutak mindenhol, zöld táj, barátságos emberek és nyugalom. 

    Egy kicsit elkanyarodva a témától, a világon sok szép park van. Általában a nagyobb városokban nagyobb kiterjedésűek, a gazdagabb vidékeken pedig egyértelműen szebben kiépített parkok találhatóak. Vegyük sorba a világon számontartott legnagyobb parkjait: (megjegyzem, hogy ezek városi parkok, és nem rezervátumok)

1.Northeast Greenland Park: a világ legnagyobb parkja. Grönlandban található, területe 972 000 négyzetkilóméter.

2.Central Park: New York városa megérdemel egy ekkora méretű parkot. Lakosság száma miatt egy ilyen méretű park kötelező. Szépségében sem marad alul, hiszen sokan a legszebbnek tartják számon. Látogatók számát tekintve világelső.

3.South Mountain Park: Arizona

4.Chapultepec Park: Mexikóváros

5.Metropolitan Park: Santiago

6.Bitsevsky Park: Moszkva

7.Fairmount Park: Philadephia

8.Stanley Park: Vancouver

9.Washington Park: Denver

10.Kings Park: Ausztrália

     Ez a toplista (amit a neten találtam) azonban valószínű, hogy nem fedi az igazságot, hiszen vannak olyan kritériumok, melyek szerint változnak ezeknek a sorrendje. Amerika büszke arra, hogy sok, nagy és persze szép parkja van, ezért egyes toplisták inkább amerika szagúak. Nem is csodálom, hiszen USA - ben és Mexikóban nagyon sok park található, valahogy ott odafigyelnek erre. Rendezik, fejlesztik és van amelyiket bővítik, hogy egy kis plusz területtel feljebb kerüljön a ranglétrán. Az emberek pedig hasznot tudnak húzni ebből , a vállalkozók pedig (ha épp azon a területen van valami befektetés, ahol park bővítés kerül szóba) nem nagyon örülnek az ilyen kezdeményezéseknek.

Másik szempont, hogy a toplistákban gyakran belekerülnek rezervátumok is, amelyek hát az urbánus parkokat messze felülmúlja területileg. Ezért inkább megemlítem a következő parkokat is:

Silesian Culture and Recreation park: Katowice, Lengyelország

Phoenix Park: Dublin, Írország

Golden Gate Park: San Francisco

Lincoln Park: Chicago

Richmond Park: London

és kihagyhatatlan a sokak által a legnagyobbnak titulált Chugach State Park, Alaszkában.

     A fentebb felsoroltak hihetetlen nagy kiterjedésűek (átlagosan 2000 hektár). Az én általam látogatott Parco Nord "csak" 640 hektár ugyan, de a lakosság szempontjából (Milánó) bőven elegendő. A mai világban a városokban elengedhetetlenek a zöld területek : hiszen itt tudunk egy kicsit kikapcsolódni, nyugodtan biciklizni-futni-piknikezni. Kikapcsol, feltölt energiával és megnyugtat. Valahogy szerintem boldogabbak is az emberek, ha a városukban van egy megfelelő park, ahova kijárhassanak. A biciklizésem során itt azt figyeltem meg, hogy mindenki vidám, nyitott és felszabadult. Romániában ez máshogy működik. (nemcsak ez) A parkban gondterhelt emberekkel találkozok: leülnek a padra és beszélgetnek a problémákról. Biciklizni általában nem lehet. (pl: a bukaresti Herestrauban meg van tiltva a biciklizés, A másik dolog meg, hogy sok román parkban nincs is bicikliút meg a nagysága nem elég nagy ahhoz, hogy egy jót lehessen tekerni. 

Az általam végigbiciklizett Parco Nord egy külön eset: és a következőkben ezt fogom bemutatni. (Végre!!!)

Az általam letekert út. (kinagyítva látszik a piros vonal): ahogy a neve is elárulja, Milánó északi részén helyeszkedik el. Amiért én Bressóba tartózkodtam a testvéremnél elég könnyen meg tudtam közelíteni. Általában Cusano Milaninótól kezdtem a napi túrámat. Megjegyzem, hogy ezt az utat volt amikor kétszer is végigtekertem egy nap. A piros vonal nem megy egész Milanó központjáig: oka annyi, hogy eléggé forgalmas, és a bicikliút nem folytatódott tovább. (át kellett volna menjek egy másik részre)

Készítettem még egy nagyított felvételt a google earth segítségével, ahol a középpontban kivehető a park kiterjedése. Bresso mellett jobbra látható a legnagyobb része, azonban folytatódik egy kicsit délen (Bresso alatt), ahol különböző összefüggő zöld övezeteket  lehet felfedezni. 6 nagyobb kiterjedésű rész van, amely mindegyik a maga hangulatában egyedi. Változatos, egyik részen sűrű fenyves, másik tisztás, harmadik meg tele tavacskákkal stb

Kezdődhet a biciklitúra képekben!!!

     Cusano Milanino : kis község Bresso után. Az egyik nap fedeztem fel. Láttam egy zöld hidacskát és kíváncsi voltam, hogy hova vezet. Gondoltam megnézem. Nagyon szép, nyugodt kis község. Bicikliút (amint látszik a harmadik képen) közvetlen az autóút mellett helyeszkedik el. Tökéletes!!! Romániában ez nem valósítható meg: főleg az emberek miatt: hiába csinálnának ilyen utat, észre sem vennék (vagyis helyesbítek: nem akarják észrevenni), hogy ott bicikliút van. Parkolnának rajta, vagy előzésre használnák. Itt a bicikliseket általában tisztelik. (azért vannak itt is kivételek)

     Cusano Milanino gyönyörű. Házakkal van tele. A képen a tűzoltótornya és a temploma (Paolo Cibulo) látható. Az emberek barátságosak és vídámak. A parkja nemrég volt felújítva (google street-en épp meg lehet nézni, hiszen épp a felújítás közepette haladt át rajta a Google kocsi), eléggé ötletesen lett megoldva: középen helyezkedik el, hosszú ívben: mellette pedig mindkét oldalon autóút. (és persze bicikliút) Nincs nagy forgalom, hiszen általába csak az itt lakók közlekednek. 

     A biciklizést egész Olaszországban támogatják. Ilyen dolgokat lehet látni mindenhol, ami Romániában ritkaságnak számít.

     Kicsi kis község, ezért a körbetekerése után haladtam tovább: jöhet maga a Parco Nord. (amit a második képen lévő tábla is jelez) Biciklizésem során nem ütköztem akadályokba, csupán a gyorsan futkározó kis gyíkokra (főleg itt volt a bokroknál), amelyeket könnyen le is taposhatod a kerekeddel, ha nem vigyázol rendesen.

    A hídról letekerve, jobbra lehet látni Bressót, ahol én is tartózkodtam: Milaninóhoz hasonlóan nyugodt, békés és szép kis település. 

Nem messze található a bressói kis repülőtér is.

És el is kaptam egy landolást. Persze ne várjunk Airbusos repülőkre... hanem ilyen mini változatokat lehet csak látni.

Távolba belezoomolva látható Milánó magas épületei.

És meg is érkeztem a park legnagyobb részéhez. Kis kutacskák találhatóak mindenhol. (számmal és Parco Nord logóval feltüntetve) Aki véletlenül megszomjazik futás közben, bátran ihat belőle. Én is ittam: amit felfedeztem, hogy nem mindegyik kút egyforma. (van amelyik hidegebb)  És van itt még egy kis tavacska, amiben halak is úszkálnak. Mesterséges ígyhát nincs benne semmi egyedi: azonban épp elegendő. Az idén nyáron ültették a képen látható fákat. Jó, hogy rájöttek, hogy így szebb lesz: hiszen elég puszta ezen a részen a vidék, s a tóparton nincs árnyék: nagy melegben pedig elég kellemetlen tud lenni.

     Szökőkút (alsó kép): a nagy melegben ide szoktak ülni, feküdni vagy épp az idősebbek ezt a helyet válasszák, hogy egy jót sakkozzanak. A bicikliútat látjuk, a rendezettséget látjuk... a zöld megvan : így néz ki egy park. Szemetet nem lehet látni, csak cigicsikkeket: hiszen az olasz törvény szerint még nem büntetik a ledobását, de be akarják vezetni. De ez sem probléma, mert gyakran tisztítják. De azért inkább ne kelljen már ledobni ... 

Biciklijavító és kölcsönző autómata. Lefényképeztem az árakat is ha valakit érdekelne.

És lassan búcsuzok is ettől a részétől. A másik "részlegbe" azon a zöld hídon kell átmenni: itt minden zöld, még a híd is! :))

És ezen az úton kell lejönni... és megérkezel a rucák birodalmába, amit sajnos elfelejtettem lefényképezni (tó rucákkal)

Itt található ez a romos épület, ami még különböző eseményeknek is otthont ad. Tele van graffitizve és egy egyedi képet ad a területről. 

A második képen meg Balsamo és 3 pad. (nem I-pad)

Az egyik kis rucás tavacska, sajnos csak a kisebbiket fényképeztem le. Ami még kimaradt: 2 tavacska teknősökkel meg halakkal és egy bicikli versenypálya ami a képen látható út végén helyeszkedik el.

És ... jön a másik rész, és persze, hogy megint egy zöld hídon kell áttekerni. Itt megálltam és lefényképeztem a tájat. Távolban látható az Alpok, amely van amikor tisztán szokott látszani: most épp nem az a nap volt. 

És a hídról le.... húúú itt mentem mindig a leggyorsabban: jó kis sebességet lehet felvenni. A táj megint más: némiképp puszta, de rendezett. Jobbra meg játszóterekre lehet bukkanni. Na, de aztán ha jó nagy sebességet felveszel és nem akarsz megállni ... megjárod (főleg a biciklid) hiszen itt található a park legelhanyagoltabb útszakasza. (a többi részén minden OK) Sajnos itt a fának a gyökérzete nem bírta tovább és azt gondolta, hogy feltúrja az aszfaltot. 

A fenyves részlegbe sajnos egy közlekedési gócponton kell átmenni. A távolban a második képen látható egy kis zöld terület: mna az már a parkohoz tartozik. 

Változatos itt is a táj. Az utolsó képen lévő hely volt a kedvencem. Tiszta fás övezet, kikövezett utak, nyugodt kis vidék. Itt mindig leültem egy padra és megpihentem egy kicsit. Vettem a legközelebbi kútból egy kis vizet és iszogattam. 

Rátérve az emberekre. Láttam 80 éves joggingoló embert fülébe fülhallgatóval. Láttam öreg nénikét ahogy tekerte a biciklijét és közbe a mellette tekerő nénikével beszélt. Láttam fiatalokat, akik szaladtak, bicikliztek, tornáztak boldogan. Nem érdekelte őket, hogy hogy néznek ki. Nem vette fel a legjobb Armani trikóját, hogy megmutassa hogy ki is ő valójában. Sokan tornáztak semmi szégyen nélkül: bárhol. Hasizmot csináltak a legközelebbi padon. Kutyák is voltak, szabadon: de nem ugattak rád. Meg se mukkantak, hiába majdnem belehajtottam egy pitbull - ba. Fékeztem, ahogy csak tudtam. A kutya csak nézett: mit fékez ez a barom. De még meg sem ugatott, hanem ment tovább. 

  

Még amit be szeretnék mutatni, hogy a Parco Nordból lehet menni egyenesen Milánóba bicikliúton (ezt is nemrég készítették el) 

Ugyebár, ugyancsak egy zöld hídon kell átmenni.

     Látható, hogy a bicikliút rendesen ki van építve. A gyalogosaknak is van elég helyük, hogy elférjenek: ezért nem nagyon sétafikálnak a kerekpárosok között. Mér megszokták, hogy "én itt szabad menjek, ők meg ott". Megjegyzem azt is, hogy olaszba majdnem mindenkinek van biciklije.  Sokan azzal mennek a munkába (még öltönyös business embert is láttam kétkeréken jönni haza a munkából diplomata táskájával), sokan bevásárolnak vele, és sokan csak fogják a biciklijüket és kimennek vele a legközzelebbi parkba és olvasnak vagy laptopoznak, vagy mittudomén. Nálunk ez nem szokás. A Kauflandba is menjünk kocsival, hiába csak egy kenyeret kell vegyünk. Mindenhova kocsival... mert az a jó: kényelmes. Hűlye vagy? Biciklivel? Igen! Miért nem tehetnéd meg. 

Az utolsó kép a hídról készült és Milánónak az északi részét lehet látni.

Megjegyezném, hogy nemcsak ennyiből áll a park, hanem vannak olyan helyek még amit nem fényképeztem le: így is szerintem eléggé sok képpel illutráltam a kieterjedését. Azonban amit még meg kell említsek azok a kertek:

Ezen a képen van is egy. Sok ilyen kertecskét lehet találni. bekerített, vízzel ellátott (mellette WC) kis összefüggő parcellák. Egy ekkora terület, mint ami a képen is látható, (a daru alatt zöld kerítéssel) kb. 7 személynek elegendő. A települések külső vidékén lehet rájuk bukkanni. Általában az idősebbek kapnak egy ilyen részt ingyen, hogy elfoglalják magukat. Termesztenek amit szeretnének. Biciklivel szoktak kimenni. A felszerelésüket ott hagyják (van egy raktár), hogy ne kelljen minden alkalommal cipelniük a kapát meg az ásót. Praktikus és ez egy jól meggondolt kis projekt, amit a kolozsvári önkormányzat is tervez. (de mikor valósul meg?) 

     A bejegyzésem itt a végéhez is ért. Reméletőleg nem untattam kedves olvasóimat. A bejegyzésem hosszúsága is arra mer következtetni, hogy az olaszországi utam során a park tetszett a legjobban (hiszen pl a Lago Maggioréról nem is írtam). Igen: ez tetszett a legjobban, itt töltöttem az időm meghatározó részét, és merem állítani, hogy ha még megyek, akkor folytatom a kalandozásomat csak ott: a Parco Nordban.

 http://parconord.milano.it