Amikor én pisis köjök voltam, alig ettem édességet. Na nem azért, mert fogyókúráztam, hanem mert más világ volt. Coca - Colát csak karácsonykor ittunk. Néha amikor mostanában felbontok egy üveggel visszajönnek a régi szép emlékek. Egyszeriből megjelenik előttem a nővérem, édesapám és édesanyám az ünnepi teríték körül.
Csokit csak néhanapján ettünk. Nutelláról nem is hallottunk. Kiwi meg Ananász? Azt sem tudtam mi fán teremnek.
Pedig annyi mindent kívántam, de mégsem lehetett. Helyette viszont volt tejbegríz, rántott gíz és pirított gríz. Akkoriban fel sem tudtam fogni, hogy a gríz ennyire mindenre képes, hogy három különböző alakot öltsön, kész csoda volt számomra.
Aztán meg tejbeleves, tejbekeksz, kakós kávé vajaskenyérrel.. na meg az örök klasszik a palacsinta.
Felidézve a múltat, ma készítettünk túros palacsintát. Elég jól sikerült. Így néz ki (vagyis nézett ki, mert már befaltuk):
A nagymamám állandóan ezt csinálta nekem, de amiért sok unokája volt, ezért szépen kiporciózta. Mindenki 4 -et ehetett. Engemet nagyon szeretett, és tudta hogy borzasztóan imádom a palacsintáját. Ezért dugiba tett mindig félre nekem még vagy hármat. Állandóan teli hassal mentem haza.
Különböző dolgokat tett bele: túró, puding, lekvár .. és ha nem volt hozzávaló akkor csak úgy szimplán a nagy semmivel, vagy jobb esetbe cukorral.
Édesanyám sokszor még a mai napig is egy saját recept alapján készült krémmel szokta megtölteni. Az a kedvencem. Kérdeztem is tőle többször is, hogy mi a titka, de mindig elterelte a szót. Az Istennek sem akarja elárulni.
Úgyhogy a palacsinta számomra sok mindent jelent. A múltat, édesanyámat és a drága mamámat, aki már sajnos fenntről nézte a mai palacsinta sütésemet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése